Menü
RssFacebook

Gyermekkórus

Plébániánk gyermekkórus szervezésén dolgozik, mely a felnőtt karhoz hasonlóan liturgikus zenei szolgálatot végezne. A gyermekek feladata lesz az introitus, olvasmányközi ének (vagy zsoltár) és communio előéneklése, illetve később többszólamú művek tanulása is. Jelenleg 6-7 fővel elkezdtük a felkészülést az első szereplésere, 2020. március 1-re. A kóruspróbák minden vasárnap 9-től 9.45 óráig tartanak a plébánián. A próbákon Laskai Lilla ének-zene tanárnő is közreműködik. A kórus hasonlóan a felnőtt karhoz minden hónap első vasárnapján, illetve a nagyobb ünnepeken fog énekelni, de a későbbiekben akár gyakoribbá is válhat a szereplésünk. Bíztatunk minden kedves szülőt, hogy zene iránt fogékony gyermekét bátran hozza el próbáinkra.

Domján József
kántor