Menü

2026. április 11. | 12:51

Hírek, liturgikus rend – 2026. április 12.

Húsvét 2. vasárnapja

Az Isteni Irgalmasság vasárnapja

Hírek

Mai vasárnap teljes búcsú nyerhető a szokásos feltételek mellett.

Hétfőnként várjuk szeretettel az orgonazene kedvelőket az alsóvárosi orgonaszóra 17 órától 17.30-ig, majd azt követően az énekes rózsafüzér imádság kezdődik.

Pénteken 13 órakor lesz Pataki Józsefné Juhász Mária sekrestyésünk temetése a nagykanizsai központi temetőben, előtte 12 órakor pedig a gyászmise a plébániatemplomban. Marikát saját halottunknak tekintjük, a gyászmisén és a temetésen plébániánk kórusa és zenei szolgálattevői fognak közreműködni. Aki a plébániai koszorúhoz hozzá tud járulni, azt az irodában megteheti, vagy a szentmisék után a sekrestyében a kántor úrnál.

Április 19-én, vasárnap, 17 órakor Szent József-áhítat lesz a templomban, melyben minden hónap 19-én a férfiak, családapák megtéréséért imádkozunk. Várunk szeretettel mindenkit.

Előre hirdetjük:

Április 25-én, szombaton ellátogatunk az őrtilos-szentmihályhegyi kápolnába, ahol Szent Mihályhoz imádkozunk és szentmisén veszünk részt Csorba Tamás plébános úr celebrálásával. Indulás Nagykanizsáról a 10.50 órai vonattal. Visszafelé a 14.38 órai vonattal jövünk. Az utazás önköltséges, enni-innivalót hozzunk magunkkal. Várunk szeretettel mindenkit.

Április 26-án, vasárnap, a hivatások vasárnapján a Szeretet Misszionáriusai (Teréz anya) közösségéből érkezik tanúságtevő vendégünk a 18 órai szentmisére. Várjuk szeretettel a testvéreket.

Május 1-jén, pénteken Szűzanya-köszöntő lesz a plébánia udvarán 16 órakor.

Liturgikus rend

Április 12., vasárnap – Húsvét 2. vasárnapja – Az Isteni Irgalmasság vasárnapja

8 óra, szentmise (palini kápolna)
10 óra, szentmise: † Mária
11 óra, keresztelés: Csizmazia Botond

18 óra, szentmise: † Gyula

Április 13., hétfő – köznap

17 óra, alsóvárosi orgonaszó
17.30 óra
, énekes rózsafüzér
18 óra
, szentmise: Palini isk. hitt. ped. szül.

Április 14., kedd – köznap

13 óra, temetés: † Sajtos József
18 óra
, szentmise: Bolyai isk. hitt. ped. szül.

Április 15., szerda – köznap

12 óra, igeliturgia

Április 16., csütörtök – köznap

Április 17., péntek – köznap

12 óra, gyászmise: † Pataki Józsefné Juhász Mária
13 óra
, temetés: † Pataki Józsefné Juhász Mária
18 óra, szentmise: Kap. Egyh.m. papjai, püspök atya, papi hivatások

Április 18., szombat – köznap

18 óra, szentmise: † László férj, édesapa

Április 19., vasárnap – Húsvét 3. vasárnapja

8 óra, szentmise (palini kápolna)
10 óra, szentmise: † István és Irén szülők, † József és Margit keresztszülők
17 óra, Szent József-áhítat
18 óra
, szentmise: † Ferenc