Menü
RssFacebook

2021. január 09. | 12:33

Hírek, liturgikus rend – 2021. január 10.

Urunk megkeresztelkedése

Hírek

Templomainkban csak egészséges és védőmaszkot szabályosan viselő hívő tartózkodhat. Belépéskor kötelező a kézfertőtlenítés, és a padokban csak a kijelölt helyeken lehet helyet foglalni. A sekrestyébe közvetlen szolgálattevőkön kívül más nem léphet be.

Közeledik január 19-e, a Szent József év második hónapja. Liturgikus programunkat hamarosan hirdetjük. Idén minden hónap 19-én a Szentatya által meghirdetett Szent József év keretén belül imádkozunk Szent Józsefhez, az egyház, a családok, a munkások és plébániánk
védőszentjéhez, és kérjük áldását életünkre. Minden hónap 19-én egyúttal teljes búcsút nyerhet bűneitől az a hívő, aki a szükséges
feltételeket teljesíti (szentgyónás, szentáldozás, ima a pápa szándékára).

Január 23-án, szombaton, 14 órai kezdettel tartjuk a bérmálási felkészítő első szervezési alkalmát a plébánián. Aki bérmálkozni szeretne, szeretettel várjuk a megadott időpontban.

Január 30-án, szombaton, 9 órára várjuk azok segítségét, akik templomunk nagytakarításában részt tudnak venni.

Március 15-ig kérjük azon jegyespárok jelentkezését plébániánkon, akik ebben az évben nálunk szeretnének házasságot kötni.

Palackozott szenteltvíz a templom bejáratánál található, vigyünk magunkkal belőle.

Kérjük, a templom bejáratának lépcsőjénél vigyázzanak.

Nyilvántartásunk szerint még jó néhányan nem rendezték egyházközségi hozzájárulásukat, kérjük, ne feledjék ezt megtenni. Sárga csekkes befizetésre egyelőre nincs lehetőség, kérjük előnyben részesíteni a banki átutalást, ehhez kapcsolódóan minden információ megtalálható a faliújságon és honlapunkon is. A díj személyesen is befizethető szentmisék után vagy a plébánia hivatalban.

A hittanos gyermekek szentmisére járását és szolgálatát kérjük, hogy a szülők, keresztszülők és nagyszülők is szorgalmazzák.

Köszönjük a templom fertőtlenítésében résztvevők rendszeres, áldozatos munkáját.

Szentmiseszándék a hétre még kérhető.

Híreink a faliújságon és honlapunkon megtalálhatók.

Liturgikus rend

Január 10., vasárnap – Urunk megkeresztelkedése

8 óra, szentmise (Palin)
9.30 óra
, szentmise: Margit gyógyulásáért
11 óra, szentmise (szabadtéri)
18 óra, szentmise: † István és Teréz

Január 11., hétfő – köznap

14.30 óra, temetés (Palin): † Roik János
15 óra
, temetés: † Hóbor Ferencné Soós Irén
18 óra
, gyászmise: † Irén

Január 12., kedd – köznap

16.30 óra, szentmise (Palin)
18 óra, szentmise: élő Anna nagymama

Január 13., szerda – köznap

6 óra, szentmise: beteg testvér gyógyulásáért
15 óra, temetés (Palin): † Hóbár Pálné Pánczél Anna

Január 14., csütörtök – köznap

11 óra, gyászmise (Palin): † Rózsa
12 óra, temetés (Palin): † Baksa Istvánné Fazekas Rózsa

Január 15., péntek – köznap

18 óra, szentmise: Erika gyógyulásáért

Január 16., szombat – köznap

16.30 óra, gyászmise (Palin): † Anna
18 óra, szentmise: † János és Gizella

Január 17., vasárnap – Évközi 2. vasárnap

8 óra, szentmise (Palin)
9.30 óra
, szentmise: † szülők
11 óra, szentmise (szabadtéri)
18 óra, szentmise