Menü
RssFacebook

2020. március 15. | 13:17

Hírek, liturgikus rend – 2020. március 15.

Nagyböjt 3. vasárnapja

Hírek

Felhívjuk tisztel figyelmüket, hogy plébániánk a járványügyi veszélyhelyzettel kapcsolatos összes intézkedését a rendkívüli hírekben olvashatják.

Eelkezdődött a Szent József kilenced imádkozása. Minden este 19 órakor várjuk szeretettel férfi testvéreinket a plébániára.

Március 15-től 22-ig a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia kérésének megfelelően tartósélelmiszert gyűjtünk a körzetünkhöz tartozó rászorulók részére. Adományaikat a templomban szentmisék előtt vagy után, a plébánián pedig nyitvatartási időben adhatják le. Telefonos adományvonalon is bekapcsolódhatnak a gyűjtésbe, a 1356-os szám felhívásával hívásonként 500 forinttal segíthetik a karitász munkáját.

Március 16-án, hétfőtől a plébánia hivatal ügyeletet tart, a zsúfoltság elkerülése érdekében csak telefonos egyeztetés után fogadjuk a testvéreket. Telefonon a szokásos nyitvatartási időben tehát elérhetők leszünk, de kérjük, a kevésbé fontos ügyeiket a veszélyhelyzet feloldása után intézzék.

Március 19-én, csütörtökön, templomunk búcsúünnepén csak a szentmisék lesznek megtartva, 10 és 18 órakor, a búcsú programjai a helyzetre való tekintettel elmaradnak.

Közösségeink találkozója a plébánián a veszélyhelyzet feloldásáig szünetel.

Vasárnaponként 16 órakor a plébánia udvarán szentmisét mutatunk be.

Március 22-én, vasárnap, a 10 órai szentmisét Varga László megyéspüspök mutatja be, amennyiben a helyzet nem súlyosbodik, és további intézkedések nem születnek.

Tiszteletben tartva a Kormány intézkedéseit, kérjük, a 60 éves elmúlt és / vagy betegségekben szenvedő testvéreink ne látogassák templomainkat. Különösen vonatkozik ez azokra is, akiknek influenzas tüneteik vannak és maguk vagy kapcsolati körük a közelmúltban külföldön járt. Kérjük, részesítsék előnyben a televíziós vagy online miseközvetítéseket ezen időszak alatt. Plébániánk a vasárnap 16 órai szentmisét és lehetőleg minél több ájtatosságot élőben fog közvetíteni Facebook-oldalán.

 

Liturgikus rend

Március 15., vasárnap – Nagyböjt 3. vasárnapja

8 óra, szentmise (Palin)*
10 óra, szentmise: † Katalin és Sándor
16 óra, szentmise (Plébánia)
18 óra, szentmise: Élő családtagokért

Március 16.,  hétfő – köznap

18 óra, szentmise: † Béla

Március 17., kedd – köznap

18 óra, szentmise

Március 18., szerda – köznap

7 óra, szentmise: † József

Március 19., csütörtök – Szent József, a Boldogságos Szűz Mária jegyese

10 óra, szentmise: † Józsefekért
18 óra, szentmise: † József

Március 20., péntek – köznap

8 óra, szentmise (Palin)*
17.15 óra, keresztúti ájtatosság
18 óra, szentmise: † József nagyapa, † József

Március 21., szombat – köznap

18 óra, szentmise: † Márta és Ágota

Március 22., vasárnap – Nagyböjt 4. vasárnapja

8 óra, szentmise (Palin)*
10 óra, szentmise: † Lajos, férj és édesapa
16 óra, szentmise (Plébénia)
18 óra, szentmise: pro populo

*A palini miseszándékok internetes hirdetéseinkben nem jelennek meg, azokról személyesen a palini templom sekrestyéjében kaphat információt, illetve ugyanott kérhető miseszándék.