Menü

2018. június 04. | 07:20

Hírek, liturgikus rend – 2018. június 3.

Krisztus Szent Teste és Vére (Úrnapja)

Hírek

Június 5-én, kedden 16.30 órától a Mária-kör imádkozik a plébánián a templomban összegyűjtött imaszándékokért.
Este 19 órától pedig a férfi imacsoport nyílt alkalmára hívjuk férfi testvéreinket közös imádságra.

Június 8-án, pénteken Jézus Szent Szívének főünnepe lesz. Az ünnepi szentmise este 19 órakor kezdődik. Júniusban a szentmisék után a Jézus Szentséges Szívének litániát énekeljük, s továbbra is buzdítjuk a kedves híveket a hétköznapi szentmisék látogatására is.

Június 9-én, szombaton reggel 5.30 órakor a Szent József térről indul zarándoklatunk a máriabesnyői ifjúsági találkozóra (Mladifest).

Zarándoklatot szervezünk a medjugorje-i Mladifestre (ifjúsági világtalálkozó) is, melyre 18 és 35 év közötti jelentkezőket várunk.
Részletekért keressék fel honlapunkat vagy plébániánk Facebook-oldalát. Jelentkezni a plébánia hivatalban lehet.

Gyakran tapasztaljuk, hogy szentmisék után a templomban többen hangoskodnak. A szentmiseáldozat bemutatása és az azon való részvétel a lélek ráhangolását, felkészítését kívánja, ezért végezzük minden szentmise előtt a rózsafüzér ájtatosságot. Ahhoz pedig, hogy a szentmiseáldozat kegyelmeit megőrizzük, méltó módon kell a Mennyei Atya házába belépni, ott tartózkodni, illetve távozni is onnan, kiváltképp Jézus Szent Testének és Vérének főünnepén, Úrnapján. Ezért tisztelettel kérjük a testvéreket, hogy rokonaik, ismerőseik köszöntését és mindennemű profán társalgást szíveskedjenek a templom bejáratán kívül intézni. A szertartás végén elhangzó ének vagy orgonaszó ugyanis nem a beszélgetést hivatott elnyomni, hanem az Isten dicsőségét hirdeti. Megértésüket hálásan köszönjük.

Liturgikus rend

Június 3., vasárnap – Krisztus szent Teste és Vére (Úrnapja)

8 óra, szentmise (Palin)
10 óra, szentmise: elsőáldozókért
19 óra, szentmise: † szülők

Június 4., hétfő – köznap

19 óra, szentmise: † édesanya, nagymama

Június 5., kedd – Szent Bonifác püspök és vértanú

7.30 óra, szentmise
18 óra
, szentmise (Palin)

Június 6., szerda – köznap

7.30 óra, szentmise: † István

Június 7., csütörtök – köznap

18 óra, Szentlélek szeminárium

Június 8., péntek – Jézus Szent Szíve

19 óra, szentmise

Június 9., szombat – A Boldogságos Szűz Mária Szeplőtelen Szíve

17 óra, esketés: Pál Bence, Szőke Georgina
19 óra
, szentmise: † szülők

Június 10., vasárnap – Évközi 10. vasárnap

8 óra, szentmise (Palin)
10 óra, szentmise: † Margit édesanya
11 óra, keresztelés: Császár Vilmos, Szokol Léna Zsófia
19 óra, szentmise: † Mária édesanya