Menü

2017. augusztus 26. | 18:55

Hírek, liturgikus rend – 2017. augusztus 27.

Évközi 21. vasárnap

Hírek

A Kaposvári püspök, az egyházmegye papsága, valamint családja fájdalommal, de a feltámadás reményében tudatja, hogy Bolla István balatonfenyvesi plébános életének 49., áldozópapságának 14. évében, 2017. augusztus 20-án elhunyt. Szentmisét mondunk érte 2017. augusztus 29-én kedden 11.00 órakor a nagykanizsai Jézus Szíve Plébániatemplomban, majd a helyi temetőbe temetjük.

Ugyanezen a napon, augusztus 29-én kedden palinban szentmise nem lesz.

Szeptember elsejével az esti szentmisék időpontja vissza áll 18 órára. Kérem, figyeljenek az időpontokra.

Szeptember 2-án, szombaton egésznapos szentségimádást tartunk. Az Oltáriszentség őrzésére a sekrestyében tudnak feliratkozni. Örülnénk, ha minél többen el tudnának jönni.

Szeptember 9-én szombaton rövidebb távú Mária-köszöntő kerékpártúrát szervezünk.

A bérmálkozók felkészítése szombatonként délelőtt 10 órától folyik a plébánia hittantermében.

Szeptember 30-án a Teréz Misszió 10. országos találkozója lesz Zalakomárban. További információk és jelentkezés a plébánián.

Változott a medjugorje-i zarándoklat időpontja. Október 20-tól 24-ig fog tartani a zarándoklatunk. Részletek a hirdetőtáblákon. Jelentkezés és további információk a plébániahivatalban.

A tanév kezdésével szeretettel várjuk a hittanosokat szentmisére, a fiúkat ministrálni, lányokat pedig a zsoltárénekes csapatba.

Liturgikus rend

Augusztus 27, vasárnap – évközi 21. vasárnap

8 óra (Palin): † Lajos, Anna és szülők
10 óra: † János
19 óra: † Zoltán

Augusztus 28, hétfő – Szent Ágoston püspök és egyháztanító

19 óra: † Anna és Ferenc

Augusztus 29, kedd – Keresztelő Szent János vértanúsága

7.30 óra

Augusztus 30, szerda – köznap

7.30 óra: A Gazdag család † tagjai

Augusztus 31, csütörtök – köznap

Nincs szentmise

Szeptember 1, péntek – köznap

18 óra: † nagyszülők

Szeptember 2, szombat – köznap

18 óra: † József és Mária

Szeptember 3, vasárnap – évközi 22. vasárnap

8 óra (Palin)
10 óra: † Mária
10 óra: Maja keresztelése (szentmisében)
18 óra: Anna édesanya