Menü

Események betöltése

« Összes Események

  • Ez az esemény elmúlt.

Porciunkula-búcsú

2019.08.02. | 11:00 - 12:00

Augusztus 2-án, pénteken délelőtt 11 órakor tartjuk a Porciunkula-búcsút. A szentmisét Kóré Mihály segesdi plébános atya mutatja be.

A Porciunkula kápolna és a hozzá kapcsolódó búcsú története

A Porciunkula-kápolna (eredetileg Angyalos Boldogasszony-kápolna) Assisitől délre, a városhoz közeli erdőben épült a nép által portiuncula, vagyis ’kicsinyke osztályrész’ néven ismert helyen. Valószínűleg a 6. században építették. A 13. század elején a bencések birtoka volt. Assisi Szent Ferenc 1207–8-ban helyreállította a romos erdei kápolnát, amely jelentős hellyé vált életében: 1209-ben Szent Mátyás apostol ünnepén itt hallotta meg a szegénység evangéliumát (Lk 9,3–5). 1211-ben a bencések neki ajándékozták az épületet. A melléje épített „kolostor” lett a ferences rend ősi anyaháza. 1212-ben Ferenc a kápolnában öltöztette be Szent Klárát, majd a kápolna körül tartotta évenként pünkösdkor a rendi káptalant. Szent Ferenc 1216-ban Perugiában III. Honóriusz pápától kérte és megkapta a Porciunkula-búcsú kiváltságát. 1226-ban itt halt meg.

1569–78 között Giacomo Barozzi da Vignola tervei szerint háromhajós bazilikát emeltek a kápolna és a mellette őrzött Szent Ferenc-cella fölé úgy, hogy a kápolna a központi kupola közepe alatt áll. 1832-ben földrengés volt, a bazilika boltozata a hajók és a szentély fölött beomlott, a kupola és alatta a kápolna azonban sértetlen maradt.

Porciunkula-búcsú: az assisi Porciunkula-kápolna fölszentelésének emléknapja, augusztus 2. Miután Szt. Ferenc helyreállította, ezen a napon szentelték fel újra a kápolnát. A Porciunkula-kápolnához kapcsolt teljes búcsú: Szt Ferencnek egy alkalommal a kápolnában megjelent az Úr Jézus és a Szűzanya, és biztatták, hogy kérjen valami nagy kegyelmet. Ferenc azt kérte, hogy aki ezt a kápolnát meglátogatja, teljes búcsút nyerhessen. A kérés rendkívüli volt, de az Úr Krisztus helybenhagyta és Ferencet a pápához utasította. III. Honorius, 1216: teljesítette Ferenc kérelmét, és aug. 1. déltől másnap estig minden esztendőben toties-quoties, a szenvedő lelkekért is felajánlható teljes búcsút engedélyezett azoknak, akik fölkeresik a Porciunkula-kápolnát, gyónnak, áldoznak és imádkoznak a pápa szándékára. A 14. sz. végétől a pápák a Porciunkula-búcsút megadták egyes ferences templomoknak, IV. Sixtus, 1480: a Porciunkula-búcsút kiterjesztette az első rend templomaira, 1482: az összes ferences és klarissza templomra, de e búcsút csak a rendhez tartozók nyerhették el. XV. Gergely, 1622. VII. 4: az összes hívőnek megadta a búcsú elnyerésének lehetőségét. X. 12: a templomok körét a kapucinusokéval bővítette. A magyar nép ajkán porcinkula, purcinkula, porcinkulabúcsú, Porcinkulai Szt Ferenc a ferences rend három ágának: a ferencrendieknek, minoritáknak és kapucinusoknak, továbbá a velük kegyelmi közösségben élő harmadrendnek legnagyobb ünnepe a 17. sz. óta. A kordatársulatok révén vált széles körben ismertté. A Porciunkula-búcsú ugyanis a barátok: a ferencesek, minoriták, kapucinusok minden templomát e napra szakrális centrummá tette, ahova a harmadrendiek messze környékről elzarándokoltak, mintegy hazatértek a kolostor egyességébe.

A Porciunkula-búcsú búcsúkiváltságát néhány ferences kolostor-, ill. templombeli barokk ábrázolásunk (Esztergom, Szabadka, Eger, Rozsnyó, Szendrő) is megörökítette. Szabadkán a Szentháromság előtt Mária és Ferenc hódol. Az Atya kordát ereszt le a Szűzanya segítségével Ferenc és Páduai Szt. Antal kezén át a purgatórium tüzében szenvedő lelkek számára.

Pozsonyi templomuk Szt. János-kápolnáját a hívek holtak kápolnájának nevezik az 1591-ben odahelyezett oltárképről, amelyen Ferenc a kordájával menti ki a lelkeket a tisztítótűzből. Az érsekújvári kolostor társalgójában Ferenc a kordával, Domonkos pedig az olvasóval köti át, vagyis oltalmazza a világot. Fülek kolostori képén Jézus a kordát Ferencnek és Klárának nyújtja. Ők juttatják el a hívekhez. Porciunkula-búcsú ünnepét választotta titulusul Nyírbátor minorita temploma (1717), legújabban pedig Káptalanfüred. A Porciunkula-búcsú hagyományt a jozefinista szellem elsorvasztotta, a hazai ferencesek is alig törődtek vele. A harmadrend a nagy ferences reform (1897) óta hazánkban is újjászületett. Tagjai megtalálhatók a társadalom minden rétegében. A kordás, ill. harmadrendi társulatok már a barokk időktől kezdve a maguk falujának templomában is iparkodtak a rendi szentek: Ferenc, Antal, Erzsébet, továbbá a rend kezdeményezte kultuszok: keresztút, betlehem oltárának, ill. képmásának fölállításával ferences légkört teremteni. Együttes hatásuk a ferences ihletésű népi jámborságban itt-ott most is él.

Részletek

Dátum:
2019.08.02.
Időpont:
11:00 - 12:00

Szervező

Szent József Plébánia, Nagykanizsa
Phone
+3693787965
Email
iroda@szentjozsefplebania.hu
View Szervező Website

Helyszín

Szent József (alsóvárosi) plébániatemplom, Nagykanizsa
Zárda utca 1/A
Nagykanizsa, Zala megye 8800 Magyarország
+ Google Térkép